IMG-LOGO
HIREK

RAID OF THE CHAMPIONS – TECHNIKAI HIBA MIATT KIÁLLNI KÉNYSZERÜLT HORVÁTH LAJOS

A Laller Racing Dakar Team alapító csapatfőnöke/ versenyzőjének mindössze néhány kilométerre jutott a várva várt szezonzárón

Lallert egy visszatérő hiba tréfálta meg annyira, hogy két kilométer után véget ért a nyirádi verseny.

Már korábban is voltak nehézségei a váci pilótának, akinek az előző futamon, a Rally Croatián is meggyűlt a baja a technikával:

"Megfelelő emberi és műszaki felkészüléssel a hátam mögött vágtam neki ennek a hétvégén is, ám most sajna nem adta ki ez a sztori. A pénteki első szakaszon alig indultam el a rajtból, pár kilométer után megálltam a motort, és már nem is tudtam újraindítani. Horvátországban is bajlódtam hasonló problémákkal, de a szokásos versenyek utáni szerviz végeztével azt gondoltuk, hogy minden rendben van. Hát nincs… Kicsit csalódott vagyok, mert nem tudom a srácokkal húzni a gázt, de most őszintén szólva jobban zavar az, hogy mi lehet a bosszantó hiba oka. Nem egyszerű ez, hiszen a KTM 450 RALLY FACTORY REPLICA 2021-hez nehéz itthon releváns szakember találni. Igyekszünk orvosolni a problémát, és rohannunk sehová sem kell, hiszen a legközelebbi bevetés előreláthatólag jövő februárban lesz."

MÉG HOZZÁTESZI A TECHNIKAI HIBÁKRÓL

technikai hiba miatt kiállni kényszerült horváth lajos

"Nagy közhely, hogy ilyen a technikai sport, de valóban ez a helyzet, mindig Damoklész kardjaként lebeg a fejünk felett a műszaki hiba. Bánkódni azonban nem fogok, hiszen csapatszinten remek 2021-es esztendőt zártunk, számos bajnoki címet gyűjtöttünk be, a Laller Racing Dakar Team fennállásának eddigi legerősebb évét produkálva. Most egy kicsit maradok versenyt nézni és bandázni a többiekkel, akiknek ezúton is szeretném megköszönni, hogy ilyen remek összetartó terepmotoros társaságot alkotunk. Végül de nem utolsósorban gratulálok Dervadelin Tamás csapattársamnak és barátomnak, aki a szezonnyitó versenyen elszenvedett súlyos sérülése után napra pontosan fél évet visszatért, és ma is ott lesz a pályán. Szurkoljatok neki, igazán megérdemli az elismerést!"

– zárta a szokatlanul rövidre sikeredett Raid of the Champions krónikáját Horváth Lajos „Laller”.

laller logo

Motor Jellemzői

A technika
Kategória Információ
Modell KTM 450 Rally
Év 2012
Motor Négyütemű, egyhengeres. SOHC, hengerenként 4 szelep
Kapacitás 449.3 cc / 27.4 in
Furat x löket 97 x 60.9 mm
Hűtőrendszer Folyadékhűtés
Indukció Keihin FCR-MX 41